Sziasztok!
Az ember nem gondolná. hogy léteznek csodaszerek, fôleg miután sokmindent kipróbált egy cél érdekében és semmi nem segített. Nekem ilyen csodaszer volt a More Milk Plus.
A kislányom egyáltalán nem szopott, hiába próbáltam meg mindent, kb. 2 hónapos koráig. Aztán feladtam, de mivel volt tejem, mindenképp azzal akartam táplálni. Viszont csak fejéssel nehezebb fenntartani a tejet, ráadásul lett egy mellgyulladásom, amitôl szinte teljesen elapadt. Na, ekkor kezdetm el szedni a kapszulát, a szoptatási tanácsadóm javaslatára. Két hét alatt annyira megnôtt a tej mennyisége, hogy éppen elég lett Árnikának, leállhattam a tápszerrel.
Végül 8 hónapos koráig tudtam anyatejjel táplálni, akkor kezdtem el tápszert is adogatni neki, mert kezdett elapadni a tej. (Igazából még ekkor is fel tudtam volna tornászni az anyatej mennyiséget, de már nem volt erôm az állandó fejéshez.) A More Milk Plus nélkül (amit idôrôl-idôre kúraszerûen szedtem) nem sikerült volna ennyi ideig kitartani, úgyhogy nagyon hálás vagyok érte.
Azóta már egy barátnômnek is ajánlottam, neki is mûködik.
Egyébként a popsikenôcs is nagyon bevált a pelenkakiütésekre, azt is ajánlani tudom a kis pirosfenekûeknek.
Hajrá mindenkinek, sziasztok!
Pap Kata
Sziasztok!
Idén március 11-én született meg Kisfiunk; Benedek.
A szülést követően volt ugyan tejem, de meglehetősen kevés - főleg egy olyan nagy babához, mint a miénk.
Benedek a 40 fős csecsemőosztályon a legnagyobb volt: 4, 35 kg súllyal és 58 cm hosszal született.
Mellkas átmérője születéskor 37 cm volt- a nővérek külön megmérték - Spártai Babának nevezték.
A kis deltás babának az étvágya óriási. Az első két hónapban bizony szükség volt kiegészítésképp tápszerre is, mert a tejem kevés volt. A Motherlove kapszula szedésével azonban folyamatosan egyre több lett, és a Baba kb.2 és fél hónapos kora óta már csak és kizárólag anyatejet kap.
Mára annyi tejem van, hogy a hűtőben és a mélyhűtőben sorakoznak a tejeszacskók - így, ha elmegyünk valahová, és nincs mód a szoptatásra - cumisüvegből is anyatejet kap.
Most 4 hónaposan 8 kg, 70 cm hosszú és már képes egyedül megfordulni,már kezd hason mászni.
Mi nagyon meg vagyunk elégedve a termékkel, másoknak is ajánljuk, az pedig külön érdeme a kapszuláknak, hogy természetes anyagokból készül.
Anita & Jenő
Szia!
Gyarapítanám az elégedett vásárlók sorát...
Várandósságom alatt a hasbalzsamot és a gátmasszázs olajat használtam, szülés után a gátregeneráló permetet és az aranyér elleni krémet, mindegyiket nagyon ajánlom mindenkinek.
Kisfiam most múlt 5 hónapos, néhány hete szedem a MORE MILK PLUS tablettát, ennek segítségével még mindig elég neki csak az anyatej!
Köszönöm, és üdvözlettel:
Szabó Katalin
Kedves Motherlove!
Egy gyerekkori szívműtétből adódóan szinte csak egy mellből tudom táplálni a fiamat, de nem volt annyi, hogy tápszer nélkül működjön, ezért rendeltem meg november elején a More Milk Plus kapszulát.
A fiam császármetszéssel jött a világra, ezért a tejbelövellés is csak az ötödik napon következett be. Sokféle tejserkentő szerrel próbálkoztam, de a tápszert nem tudtam letenni. A tápszer állandó puffadással kínozta Marcin keresztül az egész családot. Miután írtam a La Leche Ligának és felvilágosítottak, hogy a 6. hétre a kereslet – kínálat arány beáll, nem késlekedtem tovább a megrendeléssel, mert a 7. héten jártunk és valóban a mérleg azt mutatta, hogy ezt elértük. Pénteken érkezett meg a csomag, és már szombaton éreztem a hatását. Egy hét alatt eljutottunk oda, hogy le tudtam tenni a tápszert és a tápszerrel járó puffadásos, székrekedéses, hasfájós időszak is lezárult. Nyugodt szívvel vittem vissza a mérleget a kölcsönzőbe, mert tudtam, hogy megoldottam a problémát.
Valóban igaz, hogy mindenkinek magának kell kitapasztalni, hogy mennyi kapszulát kell szedni, nekem a 4x1 meghozta a tejecskét, de hiába próbáltam lecsökkenteni, mindig korgó pocak volt a válasz, végül 3x2-re emeltem – az Ön tanácsára – és három nap szedés után tudtam csökkenteni három naponta egy kapszulával. A három hónapos növekedési ugrást is sikerült 3x1 kapszulával legyőznünk. Most 2x1-et szedek és nem is próbálom csökkenteni, mert mindketten elégedettek vagyunk. Marci annyit szopizik, amíg bírja. Néha túl is eszi magát.
Marci még csak 14 hetes, de majdnem elérte a születési súlya kétszeresét. A More Milk Plus megkönnyítette az életünket. Már bánom, hogy nem ezzel kezdtem. Ajánlom mindenkinek.
Már többször irtam Patrik fiam fejlődéséről, most ujra jelentkezem. Patrik február 1-én lesz fél éves és még mindig szopizik naponta 6 alkalommal. Nagyon bevált a More Milk kapszula, 6 hetes korában kezdtem el 4*1 szemet szedtem. Most már csak napi 2*1 et szedek és így is nagyon hatásos. Manó is nyugodt kiegyensúlyozott, és imád szopizni. Most már majdnem 8 kiló és 70cm, remélem még sokáig tudom szoptatni és még sokáig érezhetem eme kellemes és talán a legszebb érzést, amit a szoptatás nyújt. Mellékelten küldök pár fotót.
Köszönök mindent:
Szabóné Julika, Hajdúnánás
Kedves Timi!
Amikor elhatároztam, hogy a "Nagy" mellé egy "Kicsit" is bevállalok, alaposan átgondoltam mindazokat a femerülő problémákat, szükséges lépéseket, amit az első gyermek nevelgetése alatti tapasztalok alapján fontosnak tartottam. Ezek az alábbiak voltak:
- egészséges táplálkozás a terhesség alatt, megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék bevitelére különös gondot fordítva
- mozgás ameddig az egészség és a dokibácsi engedi
- mozgás a szülés után, fittség visszaszerzése
- különleges figyelem a terhesség alatt a megviselt test kényeztetésére, ápolására
- szoptatásra felkészülés agyban, testben
- szeretettel, nyugodtan várni a babát
Amit lehetett, elvégeztem magam (nem gond kiválasztani a polcról azt az ásványvizet aminek az össz ásványianyagtartalma nem haladja meg a 700mg/l-t) és mivel imádom a zöldséget, a gyümölcsöt, és egyenesen rajongok a tejtermékekért, ezért a táplálkozásra vonatkozó elvárásaimat könnyen teljesítettem. A mozgásban terhesség alatt eleinte az állandó rosszullétek, későbba nyíló méhszájam maggátolt, de nem adtam fel, ezért kisfiammal három hónapos kora óta rendszeresen futunk babakocsival! Isteni érzés, és Ő hatalmasakat alszik a zötykölődés közben!!! A legnagyobb kihívást a bőröm rugalmasságának megőrzése jelentette. Timeától megtudtam, forgalmaz olyan olajat, (hasolaj terhességi csíkok ellen) amivel megakadályozhatom a bőr kiszáradását, megrepedését. Nosza, kipróbáltam. Akkor kezdődött az olaj és a pocakom kapcsolata, amikor még nem is igazán gömbölyödtem, és egészen a szülésig ki is tartott bennsőséges "viszonyunk". Rettenetesen stréber kismama voltam, ezért nem csak a hasamat, hanem a combomat és a melleimet is kenegettem, reggel, este, meg amikor eszembe jutott. Az illatát imádtam, és minden alkalommal, amikor felvittem feszülő, húzódó bőrömre, azonnal megkönnyebbültem, megszüntek a kellemetlen, feszülő érzések. Ennek a lelkes kenegetésnek köszönhetően a pocakomon egyetlen repedés sem található! Szülés után azonnal használni kezdtem a kapszulát, amelyet a baba egy éves koráig a megfelelő tejtermelés fenntartásáért ( és a lekiismeretem megnyugtatásáért) napi egy szemmel járultam hozzá. Másfél évesen alig tudtam leállítani a kis "vámpírt", annyira szeretett szopizni, és szerencsére volt is mit! Amikor a kis trónörökös még csak gyakorló szopizó volt, néha eléggé fájó pontja lett testemnek a felázott, kiszívott mellbimbóm. Azonnal használni kezdtem a bimbóvédő kenőcsöt, és vele meg is oldottuk a problémát! (nem beszélve arról, hogy príma volt télen a kicserepesedett számra is, ilyen ápolást egyik szőlőzsír sem tud nyújtani!!!!) Amikor a Bepanten sem volt már elég a pelenkakiütés legyőzésében, a popsikrém használatával már két-három tisztábatétel után hibátlan babaposit tudtam puszilgatni!
A non-plusz-ultra számomra a babaszoba illatosító lett, egy kis fújás, és kellemes illat tölti meg a szobát, tudva, semmilyen káros anyag nem kerül általa a baba szervezetébe! A pumpás flakon azóta a kisfiam kedvenc játékszere, aki állandóan spriccelni szeretne vele, és egyre ügyesebben oldja meg ezt a feladatot.
A nehezén már túl vagyunk, már ami a kezdetek első lépéseit illeti, gondolok a babával való megismerkedésre, az összehangolódásra, az etetés, az altatás, és a nevelés fontos alapjainak a megteremtésére. Ezekben sokat segített nekünk a Motherlove teermkcsalád szinte minden tagja, és külön köszönöm Tímeának a sok bíztató szót, a megfelő tájékoztatást, amelyek segítségével ma egy boldog, simabőrű anyukaként gyönyörködöm kiegyensúlyozott, mosolygós, jól táplált, mozgékony kisfiamban nap-mint-nap!
Edina
Kedves Timi!
Először is szeretném elújságolni, hogy nekem is bevált a szer! Már a 2. kapszula után éreztem, hogy tele van tejcsivel a cicim. Igazán boldog csak este voltam, amikor is a "megszokott" 50g helyett 150 g-ot tudott szopizni a kisfiam! A szája alá kellett tennem a pelust, mert úgy fojt a száján a tej. Sokkal nyugodtabb volt az éjszakánk és az esték, nem sírdogált. Már 3 kismama barátnőmnek meséltem a kapszuláról, és Ők is ki fogják próbálni! Remélem, hogy Nekik is segít! Amióta szedem 100 g alatt még nem evett a kis Drágám! Remélem tartósan fenn marad ez az állapot!
Puha Liza és Gabó
Kedves Timi!
Nagyon örülnénk Leilával, ha felkerülhetnénk a honlapodra, hogy mindenkinek elmondhassuk, nem szabad feladni, és akkor sikerülni fog! A MORE MILK PLUSZ és a kecskeruta kivonat segítségével a császármetszést követő sok-sok reménytelennek tűnő szoptatási kísérlet után 3 héttel megindult a tejcsink, és mára, 3 hónap után már a fagyasztóba is jut belőle. A védőnőnk pedig azóta is velünk példálódzik a többi kismamának.
Köszönjük a segítségédet, egy boldog mama és egy boldog papa, valamint a- reméljük - nagyon-nagyon boldog kisbabájuk.
Dr. Fehér Edina és Leila
Szia Timea!
Igértem, hogy jelentkezem....és örömmel jelentem, hogy a More Milk Plus kapszula nagyon felturbózta a tejcsi mennyiséget. Hálás vagyok a sok segítségért és biztatásért, hidd el egy kétségbeesett anyukának az pont olyan fontos, mint a kapszula maga. Egyébként gyermekorvos vagyok és nagyon sok kismamával találkozom, ajánlottalak már sokuknak. Sajna a kismamák legalább felénél előbb utóbb problémás lesz a szopi és nagyon jól jön a segitség.
A képet meg a dicsérő szavakat természesetesen felteheted, remélem segít biztatni a többi anyukát, én többször is elolvastam amiket írtak és sok erőt adott, hogy nekem is sikerül.
Mégegyszer köszönünk mindent! Kitartást ehhez a szép hivatáshoz!
Szamos Gyöngyi és Áronka

A gyermekeink: Szilvási Péter Ferenc és Szilvási Júlia Róza, akik 2007. február 18-án születtek a 38 . hét kezdetén császármetszéssel.Szerencsére már a kórházban megjött a tejcim, aminek nagyon örültem és mindent megtettem azért, hogy meg is maradjon. Nagyon sokszor próbáltam szoptatni a kicsikéimet, ami nagyon nehezen ment.
Egy pár nap elteltével a kisfiam nem is tudott szopizni, mert az újszölött osztályon elkapott egy bakteriális fertozést és átkerült egy másik osztályra.Így külön kerültünk és én annak is örültem, hogy az állandó fejéssel sikerült fenntartani a tejtermelést és nem apadt el a tejcsim.Amikor már rendezodtek a soraink, akkor olvastam az interneten, ezt a kapszulát, amit már a kórházban is sokan dícsértek.
Felhívtam a megadott telefonszámot és egy nagyon kedves hang sokat segített a tejcsiben. Elkezdtem szedni a kapszulát és a tejcsim a duplájára nott, ami mérhetetlen örömmel töltött el, mert minden ikres anyuka, akivel együtt szültem arról számolt be, hogy egy ilyen apadós idoszak után elment teljesen a tejcsije.Nekünk szerencsénk volt, egyrészt a természet is jó alapokkal áldott meg, másrészt felfedeztem ezt a terméket és ez nagyon nagy segítség volt. Most lassan 6 hónaposak vagyunk és még mindig van tejcsim mind a két gyerkocnek, amit ok meg is hálálnak, mert nagyon szépen fejlodnek, nem volt még semmi problémánk és a fogunk is kijött már.
Kedves Timea! Köszönöm a segítséget és a kedves szavakat.
Szilvásiné Ági

Kedves Tímea!
Csupa jó dologról számolhatok be! Kis Marci szoptatását ugyan pont két hónapja - ez egybeesik avval az idoponttal, amikor beszéltünk - abba kényszerültem hagyni, mert borzasztó kínszenvedés volt minden etetés. Rengeteget sírt, alig evett, és a szoptatás így már mindkettonknek egy rémálom volt. Sajnos. Nagyon sajnáltam, mert én szülés elott el sem tudtam képzelni, hogy nekem a szoptatással bármi problémám lesz. A sok vergodéssel persze a tejem is egyre kevesebb lett. Tehát két hónapja átálltam a fejésre. Nem tudtam akkor, hogy meddig fogom tudni így fenntartani az anyatejet, és fogom-e tudni még valaha csak anyatejjel biztosítani Marci táplálását. De hála Istennek elmondhatom, hogy leszámítva az elso két hetet, amikor a lefejt tejet még tápszerrel ki kellett pótolni, másfél hónapja Marci megint csak anyatejet eszik. A More Milk Plust két alkalommal használtam, eloször a fejésre való átálláskor, majd utána pár héttel, amikor úgy éreztem, megint szükség lenne rá. A La Leche Liga fejési ajánlását követem, és úgy gondolom, hogy ez a "csodabogyó", a kitartó fejés, a rengeteg folyadék és a gazdag táplálkozás hozta meg együttesen az eredményt. Most 900-1000 milli között fejek egy nap, ami Marcinak elég. Boldog, mosolygós kisbaba, naponta csak ötször eszik, és az éjszakát pici ébredésekkel átalussza, enni éjjel már sosem kér. A "bogyót" azóta több barátnomnek ajánlottam, és tolük is pozitív tapasztalatokat hallottam.
Munkájához további sok sikert kívánok, és köszönöm a segítségét!
Üdvözlettel:
Reiniger-Lami Klára
ui.: Mellékelek pár képet Marciról.

Elozmény:
Kedves Timi!
Én egy Norvégiában élo magyar kismama vagyok. Egy hónappal ezelott született a kisfiam és sajnos nincs elég tejem. Ez foleg az éjszaka és kora reggel jelent problémát, amikor tápszerrel kell pótolnom a hiányt. Próbalkoztam az itteni "szoptatós teával" is. Valamivel több lett a tej, de meg mindig nem lett elég, illetve nem biztosít folyamatos és állando tejmennyiséget. Gyakran egy kimerito éjszaka után, amikor többször fel kell kellnem a kisfiamhoz, reggel úgy ébredek, hogy szinte alig van tejem. Olvastam a More Milk kapszulárol és nagyon megörültem, hogy talán még is van esély arra, hogy csak anyatejjel táplálhassam a kisfiamat.
Késobb:
Beszedtem a kapszulákat és nagyon boldog vagyok mert van tejem!! :)
Mellékelem az eredményt, az én gyönyöru, kerek kisfiamat.
Mégegyszer köszönöm a segítségedet!
Üdvözlettel:
Mezey Gabriella

Kedves Tímea néni!
Márton vagyok, elmúltam 3 hónapos. Korábban anyukámnak napközben kevesebb tejcije volt, emiatt sokat sírtam, a súlyom sem gyarapodott úgy, ahogy kellett volna. Könnyeim közepette, hosszas oázás után sikerült rábeszélnem édesanyámat, hogy kezdje el szedni a More Milk Plus kapszulát. Azóta nyugodtabban telnek napjaim, sokat alszom, kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. A tejci… egyszeruen abbahagyhatatlan, addig szívom, ameddig a gyomrom bírja.
Nagyon köszönöm segítségét és hasznos tanácsait, amelyekkel anyukámat ellátta.
Epinger Márton és anyukám, Szabó Izabella

Nagyon köszönöm neked a sok segítséget, tanácsot. Már sok mindent kipróbáltam, de nekem a More Milk Plus kapszula jött be leginkább. Kisfiam 6 hónapos és még mindig szopizik. Amikor eloször jött meg a mensim akkor eléggé lecsökkent a tejcsim. Rossz volt nézni, hogy Ricsi még szopizna, de nincs mit. Most viszont megeloztem ezt és folyamatosan szedtem a More Milk Plus kapszulát, így nem csökkent le a tejcsim és Ricsi boldogan szopizik még most is. Sot, még a mélyhutobe is tettem lefejt tejcsit! Mégegyszer nagyon szépen köszönjük.
Sok sikert kívánunk!
Baran-Pócsik Éva és Ricsi

Szia Timi!
Hálás vagyok Neked és a More Milk Plus kapszulának. 3,5 hónapos volt a kisfiam, Botond, mikor azt hittem itt a vég. Sajnos nem volt elég a tejem, és pótolnom kellett fagyasztott tejjel, ami viszont nem nagyon kellett a kisfiamnak. Akkor megpróbáltam a gyümölcsöket, az jobban bevált. Közben megrendeltem a te "csodabogyóidat" és nagyon vártam, hogy megérkezzen. A tanácsodra 3x2-vel kezdtem szedni, és már a második napon éreztem, hogy több tejem van. A harmadik napon, pedig már 210g-ot is szopizott a fiam egy evésre. Azóta 4x1 kapszulát szedek, és így pont elegendo a tejem. A képen láthatod, hogy milyen boldog az én drágaságom.Szóval köszönet mindenért:
Terenyi Gabriella

Szia Timi! Úgy tunik, megtörtént a csoda, amit...hát ha oszinte akarok lenni..... álmaiban sem reméltem. Próbáltam javaslataidat betartani és mára eljutottam odáig, hogy szinte a semmibol (mert 2-3 héttel ezelott már alig volt tejcim: 50-60 g/nap) minden evéskor anyatejet is tudok a babámnak adni (átlag: 100 g/szoptatás). Ez szinte hihetetlen, és bár még mindig szükséges a kiegészítés, így is boldog vagyok, hogy újra szoptathatok és látom Bencén is, hogy elégedettebb. Amióta ismét anyatejet is kap, megszuntek a székletürítési problémái és sokkal kiegyensúlyozottabb.Küldök egy fényképet és ezúton szeretném megköszönni segítségedet!
Kovátsné Galatin Rita

Már korábban is rendeltem a More Milk Plus kapszulából és nekem nagyon bevált. Most sajnos meg kellett rendelnem még egyszer, de örülök, hogy van ilyen lehetoségem. Öt és fél hónapos az én pici lányom Nórici, aki imád szopizni és szeretném ha még tovább is tudna. Köszönöm nektek!
Gallainé Szabó Ildikó

Kedves Tímea!
Mindenekelott szeretném megköszönni, hogy milyen gyorsan teljesítitek a rendeléseket!!!Nagyon megörültem, mikor ajánlották a Motherlove termékeket - gondolván soha nem lehet tudni és eltettem a kis ismerteto lapocskát. Tudtam, hogy mindenképpen szeretném minél tovább anyatejcivel etetni a születendo gyermekem. Minimum 6 hónapos koráig, de legalább 1 éves koráig, ill. amíg O is szeretné. Egy hónapos volt a kislányom mikor eloször szükségem volt a More Milk Plus kapszulára, mert sajnos nem volt elegendo az anyatej mennyisége. Szerencsére gyorsan meg is érkezett a csomagocska és így folyamatosan anyatejet tudtam adni a KisTündérkének. Természetesen fejtem és egyéb tejserkento teát is ittam napi 1,5-2 litert. Igazán azonban a kapszula hozta meg a kívánt eredményt. Boségesen tudott a Kislányom enni és még a fagyasztóba is jutott belole. Eloször 3x2, majd 4x1 kapszulát kezdtem szedni. Gyorsan, már egy napon belül éreztem is a hatását.
Ági

Kedves Tímea! Köszönöm gyors válaszod, s a praktikus tanácsokat! Nagyon örülök, hogy a kapszula segítségével van annyi tejem, amennyire Kornél kisfiamnak szüksége van! Kornél 3 és fél hónapos koráig nem is volt gond a tejcivel, de utána 5 nap kínszenvedés következett, napi 8-9 alkalommal evett, de még így sem volt neki elég a tej, tehát nem értem el a megfelelo hatást a gyakori szoptatással, s a szoptatós teával. Úgyhogy 5 szörnyu nap után már majdnem a hozzátáplálás következett, de aztán az egyik barátnom ajánlotta a csodabogyót, s BEVÁLT! Aztán miután megvettem a tablettát, utána találtam rá a Te oldaladra, aminek nagyon megörültem :) Kezdetben 3x2 szemet szedtem, aztán késobb 4x1-re csökkentettem, s jelenleg nálam ez a bevált mennyiség. Úgyhogy nagyon boldog vagyok, hogy még mindig anyatejjel tudom táplálni a kisfiamat, aki hamarosan már 5 hónapos lesz! Úgyhogy köszönöm még egyszer a segítségedet, s ajánlani fogom másoknak is a terméket!
Kele-Varga Beáta

KisLázárral nagyon-nagyon köszönjük a more milk plus kapszulát! Nagy segítséget nyújtott egyrészt a 3 hónapos "ugrásban" - másrészt iskolai teendoim miatt van, hogy egy nap két szoptatás is "mélyhütobol zajlik". Az egymás utáni suli-napokon már a második nap nem tudok annyit lefejni, amennyit a kisfiam megeszik és ezáltal természetesen apad(na) a tej mennyiség, de a kapszulával életben tudjuk tartani a "csak anyatejes szoptatatást" ami számomra ugyanannyira fontos, mint hogy ne adjam fel önmagam és tanuljak
:-)
Csak ajánlani tudom a nehéz napok elkerülésére!
Üdvözlettel:
Szabó Lázár & Gyallai Edit

Kisfiam, Matyika 5 hetes volt, amikor úgy tunt, hogy kevesebb volt a tejem, mint amennyit o igényelt. Kipróbáltam mindent, a gyakoribb szoptatást, a homeopátiát, a gyógynövényes teákat, de egyikkel sem értük el azt az eredményt, amit szerettünk volna. Kezdtem teljesen feladni a szoptatást, kisfiam ordított már a szoptatások alatt is, ami csak rontott a helyzeten, hisz én idegesebb lettem, a tejem pedig még kevesebb. Pótolnunk kellett sajnos. Mindemellett igyekeztem mindent megtenni azért, hogy Matyi az én tejemet igya, nem adtam fel. Az interneten böngészve találtam rá a More Milk Plus kapszulára és erre az oldalra. Megrendeltem a kapszulákat és rendszeresen szedtem, ittam, pihentem és pár napon belül már minden úgy muködött, ahogy elképzeltük. Matyikának a pocakja sem fáj már annyit, mint ezelott. Most már én boldog mamaként szoptatok, Matyika pedig boldog babaként eszik, alszik, játszik. Köszönjük!
Sebeok Sarolta és kisfia

Kedves Tímea! Már egy ideje tartozom ezzel a köszöno levéllel, végre sikerül elküldenem... Kisfiam 4 hónapos lehetett, amikor stressz miatt kicsit fogyni kezdett a tejem. Megijedtem, hogy nem lesz elég, és elkezdtem szedni a More Milk Plus-t. Azóta is szedem. A baba most már 7 hónapos múlt és van elég tejem. Ez azért is nagy szerencse, mert hiába akármennyi hozzátáplálás, Barnabás azért az anyatejért van igazán oda... A telefonbeszélgetést és a tanácsokat is szeretném megköszönni. Ajánlottam másoknak is, akiknek szintén bevált, ezután is ezt teszem. Köszönettel:
Gábor Gabriella - Láng család

Kisfiam, Dani 2006.06.15.-én született,o az 5.gyermekem,ezért is voltam biztos abban,hogy nem lesz gondom a szoptatással és a tej mennyiségével,hisz mindegyik gyerkocöt min.6 hónapos koráig szoptattam és mellette napi
KÖSZÖNÖM!
Schruf Ágnes és kisfia Tófalvi Dániel Sándor

"A fiam, Vince kéthetes volt, amikor hallottam a More Milk Plus tablettáról. Akkor kb. 300-400 gramm anyatejhez jutott csak naponta.Ezért elkezdtem szedni a More Milk Plus kapszulát, napi háromszor.
Egy héttel késobb 700-800 gramm anyatej jutott egy napra :)
Nagyon szépen kösznöm!"
Laczó Anita

Van egy 6 hetes kislányom, akit császármetszéssel hoztam a világra.
Sajnos a tejem nem nagyon akart beindulni, de nem adtam fel!
Mindenképp szoptatni akartam.
Ismeroseim ajánlásával próbáltam ki a More Milk Plus kapszulát.
Napi 6 szemet szedek és 1 hete nem kell tápszert adnom a babámnak!
A kapszula mellé iszom napi 1-2 liter teát.
Nagyon örülök, hogy saját tejemmel tudom etetni a kislányomat.
Nincs hasfájás, nincs székrekedés a tápszertol.
Sokkal nyugodtabb Lili baba is, és én is.
Ne adjátok fel! Megéri, higgyétek el!
Köszönet mindenkinek, aki segített!
Kürtösi Lili anyukája Kati

Kedves Tímea!
Nagyon is hálás vagyok Neked és a Mother Milk Plusnak!
Február körül kezdem el szedni, és már elsore nagyon eros volt a hatása. Mint egy álom: kevés tej után néhány szem kapszula és néhány nap várakozás, és a kívánságom teljesül…
Így utólag visszagondolva biztosan az állandó fáradtság és a feszültség is az okok között volt. Végülis kislányom kb. féléves koráig csak szopott, a lefejt tejen kívül más kiegészítést nem kapott. Örülök, hogy nem adtam be a derekam még a korai gyümölcs kiegészítésnek sem.
Most nyolc hónapos múlt, azóta is szépen fejlodik, jókedvu. Foleg szopik, de mellette szívesen fogadja a püréket is. És mióta nem izgulok a súlya és a gyarapodás miatt, a tej is több lett, így már régen nem szedem a csodabogyókat.
Nagyon köszönöm még egyszer, utólag is a segítségedet és a gyors elérhetoségedet -vészhelyzetben is. Nagy segítséget jelentett -lelkileg is- az általad megismert Mother Milk Plus, én is csak ajánlani tudom.
Csatolva küldök egy képet a mi kis Kincsünkrol- ha nem találkoznánk éloben. Ha adódik lehetoség, szívesen megismernélek személyesen is.
Hálás köszönettel,
Molnárné Tóth Krisztina és Molnár Ágnes Virág
és persze a férjem, Zsolt is

Kedves Tímea!
Az utolsó reményem volt a More Milk Plus kapszula, mivel sajnos a
császármetszés után nagyon kevés anyatejem termelodött. Viszont
minden vágyam az volt, hogy Fanni babámat szoptathassam,
legalább hat hónapos koráig, foleg, hogy pici súllyal született. De
már hat hetesen pótolni kellett ami nem tett jót a pocijának. De a
More Milk Plus csodát tett és a most három hónapos Fanni csak
szopizik és még a mélyhuto alsó fiókját is telefejtem tejcivel!
Mégegyszer köszönjük és további sok sikert kívánunk!
Szabó Kati és Fanni baba

Kedves Tímea!
A csomagot már megkaptam, köszönöm szépen. A masszázsolajat
és a mellbimbóvédo krémet már használom is. Nagyon jók! A
kisfiúnk 4 hónapos és nagyon szereti a masszázst.
Vidosa Dóra

Szeretném megköszönni, hogy a More Milk Plus által lehetoségünk lett arra, hogy anyatejjel táplálhassam tovább Kristófkát!
Nagyon jól bevált nálam is a kapszula, már elso nap sem kellett kipótolnunk az esti szoptatást! Azóta is sikerül minden szoptatásnál jól laknia!
Feltétlenül ajánlani fogom az ismeroseimnek!
További sok sikert kívánok!
Kuruczné Komáromi Judit, Budapest
Kristóf anyukája

Kedves Motherlove termék!
Csodás vagy! Megmentettél minket az éhezéstol, mikor fogyni kezdett a tejem és a kisfiam éhesen maradt a szopás után. Kétségbe estem, mert nem hajlandó sem cumisüvegbol, sem pohárból, de még kiskanállal sem enni, és így semmilyen lehetoségem nem maradt a táplálására a szoptatáson kívül. Pár nap alatt megint minden rendbe jött. Köszönöm! Hálásak vagyunk. Mikor látom, hogy elégedett és jóllakottan mosolyog rám, a megkönnyebüléstol röpülni tudnék.:))))
Takács Andrea, Keszthely
a 3 hónapos Petu anyukája
Megkaptam a kapszulakat és ki is próbáltam.Szuper jó,köszi.Az volt a
problémám,hogy kislányom napközben keveseket eszik.Amint eljön az
este,folyamatosan szopizik,2 órán át akár.Csak a cicivel tud elaludni.Az
utóbbi idoben ezt már nem mindig tudtam neki biztositani,amitol
feszültebbbé váltam.Persze ettol a tejem nem jött le. Lényeg:ezek a
problémáim megszüntek.Újra degeszre eheti magát,éjjel-nappal. KÖSZI
A SEGITSÉGET!!!!
Veréb Éva, Szolnok




![Kosár blokk kiterjesztése. []](/modules/uc_cart/images/bullet-arrow-up.gif)